Loading...
Henrik Falk — alias Hedda Gabler „Sóvárgás az élet után”
Három kiemelkedő skandináv szerző, a norvég Vigdis Hjorth, a dán Merete Pryds Helle, és a svéd Klas Östergren egy különleges projekt, az „Ibsen NOR” keretében arra kapott megbízást, hogy Ibsen valamelyik darabjának ihletésére írjanak egy-egy művet.
Vigdis Hjorth a Hedda Gablert választotta Henrik Falk című regénye alapjául.
A korábbi műveit ismerő olvasói számára cseppet sem meglepő, hogy a norvég írónő ezúttal is bátran és szellemesen fogott hozzá a feladathoz. Kezdő lépésként mindjárt megváltoztatta a főhős nemét. Így lett Heddából Henrik, ami, ha a pisztolyokkal játszadozó tábornoklány férfias jellemére gondolunk, nem is olyan meglepő. A fordított szereposztás emellett reagál az évek során a nemek társadalmi szerepében bekövetkezett változásokra is.
Hedda Gabler, minden színésznő szerepálma, a drámairodalom egyik legkülönösebb nőalakja. Sok mindent és mindennek az ellenkezőjét is elmondtak már róla, a színházak a mai napig műsorra tűzik, újra és újra értelmezik. Vannak, akik az idealista, szenvedélyes, szabad szellemet látják benne, aki ketrecbe zárt vadként szenved rossz házasságában és a társadalmi elvárások kelepcéjében. E körülmények hatására olyannyira eltorzul a jelleme, hogy végül már csak a rombolásban leli örömét. De láthattuk jéghidegszívű manipulátorként is, aki unalmában mindent elpusztít maga körül, majd saját magával is végez. Manapság gyakran egy nárcisztikus, elkényeztetett, felső középosztálybeli, férfinyúzó bestiaként találkozhatunk vele, de női Hamletként is emlegetik, mint tragikus alakot, aki a konvenciók áldozata.
Henrik Falk, Vigdis Hjorth főhőse is a konvenciók áldozatának tartja magát, ő is jó családból származik, ő is anya nélkül nő föl, és anyagi csődje miatt ő is egy szerelem nélküli házasságba kényszerül. A párhuzamok azonban itt körülbelül véget is érnek, mert amíg Hedda még hanyatlásában is egy nagy formátumú, rendkívül erős, uralkodó alkat, Henrik gyámoltalan és tehetetlenül vergődő férfi, aki inkább komikus, mint tragikus. Hjorth rendkívül pontos lélektani ábrázolással mutatja be alakját és mély válságát, melyből nem tud kitörni. A felsőosztálybeli, művelt, valaha művészi pályára készült Henrik lenézett kispolgári apósának köszönheti állását és lakását is, az ő házában lakik állapotos feleségével, akinek kisszerűsége szintén rendkívüli módon irritálja. A regény elején a pár épp nászútról tér haza (akárcsak Hedda és Tesman a drámában), a szülők által elviselhetetlen ízléstelenséggel berendezett házba, amely ráadásul a saját házuk mellett áll. Henriket elfogja a pánik az immár elkerülhetetlen közös élet gondolatára. Abszurd módokon próbál némi önállóságot és szabadságot lopni az életébe, de a család mindig résen van, még a mosdóban sem üldögélhet és telefonálhat zavartalanul.
Ebben a helyzetben jut Henrik tudomására, hogy ifjúkori szerelme, Tale Løvlie (alias Eilert Lövborg), aki a drogról leszokva időközben híres festőművésszé vált Koppenhágában, visszatért a városba, és megvette Henrik családjának egykori villáját, kettejük szerelmének színhelyét, ahol annak idején a szabad szellemű Tale hatására Henrik is nagyszabású életről ábrándozott, ahol „Tale gúnyolódott a vitrinben kiállított hajómodelleken és a zongorán, amelyet soha senki meg sem érint, Henrik pedig lelkesen hallgatta, …talán azért volt olyan lelkes, mert Tale azt tette, amit ő is tenni szeretett volna, de nem engedte meg magának, vagy nem merte megtenni.”
Teljes elkeseredéséhez hozzájárul a lány új barátja is, aki szemlátomást erősebb támasza és szellemi társa, mint ő volt. (Elvstedné). Kétségbeesésében Henrik tönkreteszi Tale készülőfélben lévő művét (ahogy Hedda elégette Eilert kéziratát), amitől a lány nagyon sokat várt, és innentől kezdve mindkettejük élete lejtmenetre jut.
A regény vége szögesen eltér a dráma végkifejletétől: míg Hedda ’visszanyeri a hatalmat önmaga fölött’, azaz nem látván kiutat szorongató helyzetéből, főbelövi magát, korunk Heddája/Henrikje megfutamodik e tett elől, nem hajt neki apósa kocsijával a falnak, ahogy talán tervezte, hanem beparkol a gyűlölt zöld ház elé. „Tőle nem tellett többre” adja meg a kegyelemdöfést hősének Vigdis Hjorth az utolsó mondattal.
Ez a néhol thrillerszerű, mégis szórakoztatóan megírt rövid regény izgalmasan dolgozza fel Ibsen ma is érvényes témáit, és kedvet csinál a Hedda Gabler újraolvasásához is. (Kertész Judit)
„Mennyire hiányoznak most neki azok a vibráló, idegtépő együttlétek, a veszekedéseik, majd az azokat követő kibékülések, az, hogy Tale el akart érni vele valamit, hogy a lány olyan volt számára, mint egy idegen ország, amelyet meg akart hódítani, mert úgy érezte, egyedül ott lehetne belőle valaki más. Ilyet sohasem élt még át, sem azelőtt sem azután, az érzés egyszerre volt felszabadító és rémisztő, mert ha az ember egyszer átéli, nem felejti el soha, és utána mindent ahhoz fog mérni.” (Részlet a regényből)
Henrik Falk <
Vigdis Hjorth 1959-ben született Oslóban. 1983-ban gyermekkönyvekkel kezdte írói pályáját, azóta több mint harminc kötete jelent meg. Jellemző rá, hogy a legkínosabb, szőnyeg alá söpört témákat sokszor természetes, közvetlen, akár humoros hangon tárgyalja. Makacsul kutatja a diszfunkcionális család ártalmas működését, egyre mélyebbre ás a titkok, elhallgatások, traumák világába és brutális őszinteséggel tárja elénk, amit talál. A Polar kiadásában magyarul is olvasható a 18 nyelvre lefordított Örökség című regénye, ami a kirobbanó nemzetközi sikert hozta el számára, valamint A tanárnő dala és a Henrik Falk című könyve.
Jó néhány évtizede fordítok főleg skandináv nyelvű szépirodalmi műveket, melyek közül talán legjelentősebb Karen Blixen mára már szinte teljes életműve, de nagyon fontosak számomra olyan kiemelkedő mai szerzők is, mint Dag Solstad vagy a lassan világirodalmi sikert elért Vigdis Hjorth.
A hagymától kicsordul a könnyünk
Henrik Falk <