A tengeri tehén és egyéb kihalt állatok

---

„Hihetetlen gondolat, hogy az ember egy másik faj számára ugyanolyan csapás lehet, mint egy aszteroida...” A Steller-tengeritehén a világ legnagyobb moszatot legelésző szirénállata volt. Felfedezése és teljes kiirtása között csak néhány évtized telt el. Tanulságos történet. Tanulunk belőle?

1741: Georg Wilhelm Steller természettudós és teológus csatlakozik a Vitus Bering kapitány vezette nagy északi expedícióhoz, és az út során egy hatalmas tengeri emlősfajt fedeznek fel, a mítoszok szirénjei után elnevezett szirénállatot.

1859: Hampus Furuhjelm, Alaszka finn származású kormányzója embereket indít egy nagy, a szóbeszéd szerint már egy évszázada eltűnt tengeri emlős csontvázának felkutatására, mivel egy ilyen különleges tudományos leletnek a cári egyetem gyűjteményében a helye.

1952: John Grönvall, a helsinki Természettudományi Múzeum preparátora azt a megbízást kapja, hogy hozzon rendbe egy rendkívül ritka, egészben megőrződött Steller-tengeritehén csontvázat, hogy azt kiállíthassák a múzeumban.

Iida Turpeinen három történelmi korszakot megelevenítő lenyűgöző időutazása bepillantást enged az emberi gondolkodás és világkép fejlődésébe, felvillantva eközben a csillapíthatatlan kíváncsiság, felfedezőkedv következményeit, amelyek legalább oly gyakran bizonyulnak károsnak, mint hasznosnak. A Bering-tengerben felfedezett, majd néhány évtized alatt az utolsó példányig kiirtott, ma már csak múzeumi csontvázritkaságként látható tengeri tehén fordulatos története így válik az emberiség jövőjét meghatározó kérdésekre reflektáló, elgondolkodtató példázattá.

„A hajón Hitrov felelt a rendért, munkára fogta a skorbuttól legyengült matrózokat, de Bering halála után félrehúzódik. Az éhes ember száján könnyen kiszalad a kérdés, hogy ugyan, ki hajtotta őket erre a lakatlan partvidékre. Waxell elküldi Stellert, hogy nézzen körül a parton, és keressen uszadékfát a tábortűzhöz, mert megfogyatkozott a tüzelnivaló. Steller a parton töltött napok után az esti tábortűznél a rókák szigetének hatalmas, jámbor élőlényéről mesél, akár egy büszke szülő. Mindenki látni akarja ezt a nagyszerű emlőst. A tengeri tehenekre gondolnak, és éhes tekintetük a nyílt tengert pásztázza, elképzelik, milyen lenne fogukat a hullámok alatt ringó testekbe mélyeszteni – egyetlen tehén is elég lenne valamennyiüknek –, és ahogy egyre többet beszélnek róla, a húsa mennyei mannává változik. Miközben sirályt meg a hajóról megmentett kétszersültet rágcsálnak, elképzelik a tengeri tehén ízét, álmukban az állat zsírját nyelik, és halkan nyöszörögnek.”
(Részlet a regényből)

Iida Turpeinen a Polar Könyvek kiadásában

A tengeri tehén és egyéb kihalt állatok <

---

Iida Turpeinen

---

---

Kovács Ottilia

---

Kovács Ottilia dolgozott finn nyelvtanárként a Szegedi, a Pázmány és a Károli Egyetemen, kulturális programszervezőként a helsinki Magyar Kulturális Központban, és szerkesztőként részt vett az új finn–magyar középszótár megírásában. Több mint húsz éve fordít finn szépirodalmat, prózát, drámát, verseket és gyerekkönyveket. Munkájáért a Finn Fehér Rózsa lovagrend érdemrendjével tüntették ki.

---

Kovács Ottilia fordításai a Polar Könyvek kiadásában

A tengeri tehén és egyéb kihalt állatok <

Pasztorál

Éhségév

Mai finn drámák

A halott almafák

Donna Quijote