Loading...
Egy bűntudattal, magánnyal és emlékekkel küzdő középkorú férfi szorongással és bizonytalansággal teli bolyongása a stockholmi Odenplan tér környékén és saját összetört lelke mélyén. Rendbehozható-e még kapcsolata a világgal, elsősorban fiával, akivel hosszú idő után újra együtt tölthet néhány napot? Ritkaság, hogy első könyves szerző megkapja a tekintélyes August díjat, mint Daniel Gustaffson Stockholm, Odenplan című könyvéért. De ami a regény kiérleltségét, hangnemét és gazdag, asszociatív prózáját illeti, nem is egy tipikus első könyvről van szó. A történet középpontjában egy elvált, lelkileg összetört apa áll, aki a stockholmi Odenplan téren és annak környékén bolyong. Egy bűntudattal, magánnyal és emlékekkel küzdő férfi életének egy napja pereg le előttünk, miközben megismerhetjük személyes történetét: megtudjuk, hogy a főhős elvált, hogy családja Magyarországról származik, hogy kulturális segélymunkásként dolgozott Koszovóban, hogy épp betegszabadságon van, mert kiégés fenyegeti, de mindenekelőtt magányos és az összeomlás szélén áll. Az író mélyen belemerül a veszteséggel, szorongással és bizonytalansággal teli lélek rejtelmeibe, nagy empátiával tárva elénk a részleteket. A szöveg letisztult és világos, miközben a cselekmény egyszerre mozgalmas és lassan hömpölygő. A regény valóban egy „állapotot” ír le, ahogy a svéd kritikusok is kiemelik, de ez nem jelenti azt, hogy ne történne benne semmi. A Stockholm, Odenplan nemcsak egy középkorú férfi szenvedéseit mutatja be, hanem az önmagunkkal való szembenézésnek és a körülöttünk zajló világ elidegenedésének regénye is. A történet egyszerre intim és univerzális, az egyéni küzdelmet ötvözi a társadalmi rombolások és megújulások kérdéseivel is.
„Mondani akart valamit ennek az őrnek, kiabálni akart, hogy a kurva életbe, ő a bérlőjük, hogy egy szaros raktárt bérel náluk egy csomó pénzért, hogy ott tárolja összetört élete maradékát, és most oda kell érnie valahova, hogy megpróbálja rendbe hozni az életét, hogy sürgősen a fiáért kell mennie, a kettejük közötti bizalomról van szó, újra fel kell építenie a fia bizalmát, mert valami történt, valami visszafordíthatatlan és megbocsáthatatlan, nem tudja, miért történt, nem tudja megmagyarázni, saját magának sem, mintha élete összes felgyülemlett dühe abban a kézben összpontosult volna, amely egy kiszámíthatatlan, de elkerülhetetlen pillanatban a fia száját találta el, ez történt, nem lehet visszacsinálni, és emiatt nem élhet többé együtt a fiával és a fiú anyjával, és az élete azóta olyan, mint egy mindent elnyelő lyuk, vagy mint a színtelen víz, tükörsima, üres, horizont nélküli felület, hogy nem akar semmi mást, mint megszabadulni ettől a szomorú árulástól.”
(Részlet a regényből)
Stockholm, Odenplan <
Jó néhány évtizede fordítok főleg skandináv nyelvű szépirodalmi műveket, melyek közül talán legjelentősebb Karen Blixen mára már szinte teljes életműve, de nagyon fontosak számomra olyan kiemelkedő mai szerzők is, mint Dag Solstad vagy a lassan világirodalmi sikert elért Vigdis Hjorth.
Stockholm, Odenplan <
A hagymától kicsordul a könnyünk